Christian Ozera

Vendég

Christian Ozera

Christian Ozera Igyxv95a2gh0k135f5e4

Me

Teljes név: Christian Ozera
Becenév: Jobban teszed, ha nem becézel.
Nem: fiú
Születési hely/idő: Pennsylvania, Királyi Udvar – 1995
Faj: mora
Kor: 17
Tartózkodási hely: Szent Vlagyimir Akadémia

Sszakosodás: tűz

Személyiség: Szarkasztikus, gunyoros, és bátor vagyok. Nem tetszik? Ez van. Ha a szeretteimet bántják, rögtön ugrok, épp úgy, ha el akarják tőlem venni őket. Aki félreteszi a büszkeségét, és beszélget velem, megismerhet, akár kedvesnek is gondolhat – aki viszont nem, az ne számítson semmi jóra. Nehéz kihozni a sodromból, a pletykákat már megszoktam. Persze, próbálkozni mindig szabad.

Kinézet: Fekete haj, kék szem, sápadt bőr, tipikus mora alkat, illetve méret – ez lennék én. Bár nem vagyok se emos, se punk, legtöbbször feketébe lehet látni. Ja, és nem, sátánista sem!

Amihez értek: A tűzzel harcoláshoz Tásának köszönhetően eléggé konyítok, valamint profi vagyok az emberek felidegesítésében. Nem is tudom, melyik a jobb.

Amit szeretek: A tüzet, Tását, Lissát… és a padlást a templomnál.

Félelmek:
Lissa elhagy, vagy eluralkodik rajta az őrület, illetve, hogy valamelyik ismerősöm – vagy épp én – striga lesz. De ez persze titok, úgy hogy: pszt!

Amit nem szeretek:
A nemeseket gyűlölöm, (természetesen Lissa kivételével) a strigákat végképp. Nem szeretem a nyalizz be bulikat se, főleg, ha Lissa más fiúkkal is beszélget. Kíméljetek! És még valami: a nemesek közül kiemelném Tatjánát.

My Story

Előtörténet: A moráknak tizenkét főnemesi ága létezik, közöttük az Ozerák, ebből is két ág. A rosszabbik közé tartozom én. Régen nem így volt: a szavunk még sokat ért a Tanácsban, a Királyi udvarban laktunk, és tiszteltek minket. A legerősebbek között voltunk. Mára viszont már kitaszítottá váltunk, sok minden megváltozott. Kezdve azzal, hogy a szüleim elhatározták: strigává válnak. És, mivel a makacsság nagyúr, sikerül is nekik.
Hogy engem megölnek, tervbe se volt véve. Miután átváltoztak, szinte rögtön pakolni kezdtek, el akartak sietni minél előbb. Úgy gondolták, várnak, míg nagyobb leszek, és csak akkor tesznek engem is strigává. Pontosan ez volt a szerencsém. És persze a nagynéném, Tása. Ugyanis – mondanom sem kell – mielőtt elhagyták volna az otthonunkat, kényszerítené akarták rá, hogy ő is kövesse a példájukat. Tása viszont bátran ellenállt, a tüzet felhasználva próbált megvédeni minket, de nem volt ez olyan könnyű. Ezt egy hosszú sebhely is meg erősíti az arcán, ami még mindig nem tűnt el. Minden esetre, mondhatni megúszta ennyivel és a szörnyű traumával. Megölte a szüleimet, és esélyt adott nekem a további életemre. Csak azt nem tudta, mire is vállalkozik ezzel.
Bár egyértelmű jelei voltak, hogy nem akart strigává válni, szokás szerint elindultak a pletykák. Ezzel a családunk sorsa meg is pecsételődött. Végül képtelenek voltunk elmenni az Udvarból, hogy máshol, nagyobb ékében éljünk. És sikerült is. Csakhogy amint idősebb lettem, megérett az idő, hogy Montanába „látogassak” a Szent Vlagyimir Akadémiára.
Ugyan olyan volt, mint a Királyi Udvarba. Eleinte próbálkoztam barátokat szerezni, de végül feladtam, lehetetlennek bizonyult. Minden csapat kiközösített, még a legfurcsább, vagy legszegényebb morák is nagy ívben kerültek. Ugye, milyen elfajzott a társadalom?
Sok évig csendben figyeltem a többieket, lassan már minden információt megtudtam, mindenki magánéletével tisztában voltam, csak épp én nem rendelkeztem ilyesmivel. Egészen addig, amíg nem találkoztam Lissával.
Mondanom sem kell, először őt is gőgösnek néztem. Annyira bántott már, hogy ilyenek velem, hogy még róla is rosszat feltételeztem, és csalódtam is egy kellemeset. Innentől nem került sok időbe, míg beleszerettem. Ha nem lett volna Rose, valószínűleg ez a folyamat is gyorsabb lett volna, viszont volt pár akadály. Lissa depressziójáról nem is beszélve.
A jég talán akkor tört meg köztünk, mikor elrabolták őt. Teljesen pánikba estem. Először semmit se tudtam a tényen kívül, ez még jobban megrémisztett, de – mint már említettem – az Ozerák makacsak. És mivel hallgatózni is jól tudunk, nem sokára az Őrök egyik kocsijában, a csomagtartóban szagoltam a levegőt. Na, ki lenne jó kommandós?
Miután a dampyrok elhagyták a kocsit és elindultak a házba, egyedül maradtam Lissa barátnőjével, aki történetesen megérezte, hogy a szöszi már rég házon kívül van. Így végül mi is találtuk meg, és büszkén állíthatom, hogy egy karcolása sem esett. Nekem viszont annál inkább, Lissa viszont… Lissa viszont meggyógyított.
Ezzel minden a helyére került. Egy pár lettünk, illetve egy pár vagyunk, és ezekkel az emlékekkel indulhattam újra útnak a következő tanévre. Lissához.

Példa

Egy kicsit régebbi reag, még egy másik VA-s oldalról. Remélem nem gond. Smile

Hihetetlen, milyen ügyetlen tudok lenni. Pedig... én tényleg szeretnék jó testőr lenni... Csak valahogy nem igazán az én reszortom. Gyenge vagyok. Esetlen. Nem tudom, mit kéne tenni. De ezt valószínűleg úgy sem változtathatom meg.
Csalódott vagyok. Nemcsak hogy nincs esélyem Darren testőrévé válni, de emellett még a dolgomat - amiért vagyok - képtelen vagyok jól elvégezni. Pedig, minden dampyrnak ez a kötelessége. Minden dampyrnak, így nekem is. Attól, hogy nem olyan régóta tanulom, és gyakorlom a testőrködést, még mehetne, és mennie is kéne. Még sem sikerül. Sokakat nem érdekel ez az egész, de engem nagyon is. Eddig végig mindent megkaptam, bár hiányos volt az életem. Most én szeretnék valamit adni! És ez csak egy kis, egy általános dolog amit meg kéne csinálnom, hogy én is védjek egy morát. Hogy azt tegyem, ami a fajunk dolga. Mégsem sikerül, hiába próbálom, hát hogy lehet ez? Hogy történhet meg ilyen?
Csak akkor veszem észre, hogy sírok, mikor a hideg folyadék lecseppen a nyakamra. Megszeppenve nézem, ahogy a kezemen, és a csupasz térdemen is a záporozó, hatalmas könnyeim csordogálnak. Igen. Most meg sajnáltatom magam. Ahelyett, hogy inkább tovább próbálgatnám, inkább leállok bőgni. Így nem s fogok haladni, de nem ám!
Szipogok egyet, majd olyan hirtelen pattanok fel, hogy még a lábam is belesajdul. Ráadásul a térdem is eszeveszettül fáj, nem bírom megállni, hogy ne sírjak. Csak figyelem, ahogy a piros volt lassan, de biztosan kékbe megy át.
Egy kis részem kezdi megérteni, miért akarnak annyian strigává változni. Sebezhetetlenség. Milyen távfogalom, és milyen elérhetetlen! Minket egy rossz esés is megöl, megkínoz, a strigák viszont mint lelkileg, s testileg is sebezhetetlenek. Igazságtalanság! Viszont, ezért vagyunk mi, dampyrok, hogy ennek ellenére is megsebezzük őket, és, legfőképp, hogy a morákat védjük a strigák által szerezhető sebektől. És ezt is fogom tenni, ha törik, ha szakad. Hogy a morák is sebezhetetlenek legyenek... Miattunk.
Éljenek a dampyrok!
Halványan elmosolyodom a gondolattól, és épp hátrafordulok, hogy visszafutva újra elölről kezdjem a gyakorlást, mikor is nekimegyek valakinek. Hogy lehet, hogy nem hallottam meg a közeledését? Pedig nem is sírtam hangosan, sőt!
Megrökönyödve felpillantok az útakadályomra, és mikor felismerem, elmosolyodom. Úgy örülök neki!
- Szia! - köszöntöm viszont, a lehető legkedvesebben, és összekulcsolom a hátam mögött a kezeim - Mi járatban errefelé? Te is gyakorolsz?
Kíváncsian nézem, közben a lassacskán felszáradó könnyeket törlöm le az arcomról. Már úgy is látta, úgy is mindegy. Majd ha rákérdez, talán meg is kérem, hogy segítsen nekem gyakorolni. Végül is ez nem is lenne rossz ötlet!

Tárgy: Re: Christian Ozera Csüt. Márc. 01, 2012 11:07 am

Az előtörténeted szép hosszú volt, és minden benne volt. A példa pedig nagyon tetszik, nagyon szépen írsz, fogalmazol, meg minden. Muszáj volt mosolyognom, akárhányszor megemlítettél *-*

-----------------------------------------
Christian Ozera Erpw01y3qpjso4jh22rt

, de még mennyire. Irány avatárt foglalni, aztán játszani (veleeem *-* Razz

)!!

» ~ Tessa Ozera.
» • Christian Corner ~ avagy tőlem nektek •