Tópart

Vannak tavacskák, ahol szintén tilos lenni, mert távolabb esik az akadémia épületétől. Télen mégis vannak akik kiosonnak korcsolyázni, nyáron pedig pancsolni a langyos vízben.

>>Tessa<<

Újabb nap, újabb tilosban járás. Na de hiába... sosem vagyok egyedül a kötelék mindig ott fog motoszkálni bennem. Nem mintha bánnám, szerencsére én nem fogom feldobni idő előtt a talpamat, idejében megfognak találni, vagy legalábbis remélem. Aztán ha nem, akkor majd kapok poszthumuszt a síromra és csomó virágot.
Az akadémiát körülvevő tavacskákhoz igyekeztem, hogy eme kellemes tavaszi napon lógjak az óráimról, s egy kis időt a szabadban töltsek. Noha a napfény a moráknak is árt, de egy napszemüveg és egy kapucnis pulcsi, amit Seb-től nyúltam le, azt hiszem meg fog védeni. S amennyi lélek járkál erre nem hinném, hogy nagyon nagy baj lenne ebből a kirándulásból, mondjuk soha sem lehet tudni.
A morák történetéről olvastam egy könyvet, s közben élveztem a lágy kis szellőt, mely finom virág illatot hozott magával. Éreztem a tudatomban, először Angel-t, majd Seb-et, s miután megbizonyosodtak róla, hogy jól vagyok vissza is vonultak.
Remek.
Mikor félre vonulok, azt általában azért szoktam csinálni, hogy egy kicsit magam lehessek, s ne azért hogy koslasson valaki utánam.
Néha sajnálom, hogy nem vízre vagy tűre szakosodtam, ez általában olyankor szokott lenni, mikor elkap a depresszív hangulat. Igazából most olyan volt, de igyekeztem lekötni magam a könyvvel... nem sok sikerrel. Egy apró borotva pengét halásztam elő a zsebemből, hogy utána tűnődve forgassam az ujjaim között.
Felszisszentem, mikor megvágtam magam vele. Nem így terveztem. Lássuk be béna vagyok... annyira, hogy nem bírtam valami használható dologra szakosodni... Kellett nekem ezt a szerencsétlen lelket összehoznom. Elöntött a pulykaméreg saját magam iránt és dühösen felhúztam a pulcsi újját, majd a pengét magamba mélyesztetem. Szerencsésen kikerülve a főbb vénákat. Meghalni még nincs kedvem. a fizikai fájdalom elég volt annyira, hogy egy kicsit magamhoz térjek, s ne csak a vörös nedűt figyeljem, ahogy lassan vörösre festi a hófehér nadrágomat.
Motoszkálás zajára kaptam fel a fejemet. Bárki is legyen, most nem szorulok rá.
- Ez nem az aminek látszik - nyögtem, miközben sebtében lehúztam a ruhám úját, a pengét elrejtetem, a véres nadrágomat, meg igyekeztem valahogy takarni. Na ez a csúnya lebukás. Lehet ennél rosszabb...? A helyzetből ítélve szerintem igen.