Luna Flatchere
Hozzászólások száma : 5
Join date : 2012. Mar. 01.
 | | Tárgy: Luna Flatchere - készülget Szomb. Márc. 03, 2012 12:53 am | |
| Teljes név: Luna Flatchere Becenév: Luna, LuluNem: nő Születési hely/idő: 1993. 10. 3/London, AngliaFaj: Ember Kor: 18 Tartózkodási hely: Akadémia Személyiség: Fejtsd ki belső tulajdonságaidat pár mondatban. Ne címszavakban, hanem rendes mondatokban írd le.Kinézet: Hogy hogyan nézel ki. Tudjuk, hogy ott a karakterkép de abból nem derül ki a magasságod, az alkatod. Úgyhogy tessék leírni szépen!Amihez értek...: Talán hazudni?Amit szeretek:
ide olyanokat írj amiket szeretsz. Félelmek: Mitől félsz? Legalább egyet írj, nem az oviban vagyunk hogy azt mondjuk: Én semmitől sem félek! ( ) Amit nem szeretek:
értelemszerűen ide azokat írd amiket nem szeretsz   My Storylőtörténet: Írd le az életedet az elejétől a jelenedig. Szép, hosszú előtörténeteket várok, és nem csak egy összedobottat amit kedvtelenül írtál. Ha nincsen kedved megírni, akkor várj egy pár napot, és mindig írj hozzá egy keveset, néha többet. Csak ki ne fuss az időből. Példa hozott példa
Kora reggel már talpon voltam, készen az indulásra. Azonban amikor a tekintetem a még midig édesen szundikáló Tomra tévedt, elbizonytalanodtam. Egyszerűen képtelen voltam felébreszteni, olyan nyugodtnak tűnt, ahogy csendben pihegett. Így hát letelepedtem az ágyacska szélére. Egyszerűen képtelen voltam nem megsimogatni, csak nagyon óvatosan a kis fejecskéjét, mikor mozgolódni kezdett hirtelen el is rántottam a kezem, de mindössze a másik oldalára fordult. Megszerettem volna várni míg felébred, de kezdett az óra mutatója vészesen a kilenc felé közeledni. Indulnunk kel. morgolódtam magamban. Lassan közelebb hajoltam a kis arcocskájához és apró puszikkal hitetettem be azt. Egy nyöszörgős "anya..." után fejecskéjét csak még beljebb fúrta a párnák közé, így kénytelen voltam vállát egy kicsit megrázogatni, mire álmosan dörzsölgetve a szemeit, de felült az ágyban.
- Megígérem holnap alhatsz amenyit akarsz, de most indulnunk kel. - mondtam miközben az ágyára terítetem frissen mosott ruhát. - Öltözz fel - feje búbjára a csókot nyomtam, majd a szomszéd szobába siettem, ahol még egyszer átnéztem a bőröndök tartalmát, hogy biztos legyek benne semmit sem felejtünk itthon. Épp mikor végeztem vele, talpacskák csapódtak a padlóhoz és energiabombaként robbanó Tom szalad végig az ebédlő-konyha részig. Mosolyogva, indultam a helyiségbe ahol már az asztalnál várt egy farkas éhes kisfiú.
A gyors reggeli után sietősen indultunk neki az útnak, ami nem volt veszélytelennek nevezhető. A Harmadik Körzetbe készültünk a szüleimhez, szerettem volna, ha végre a nagyszülők is megismerkednek az unokájukkal, és persze nem utolsó sorban azt reméltem, hogy talán vajmi kevés eséllyel, de talán visszaköltözhetek hozzájuk, és egy csöppnyi dolog visszatér a régi életemből, ami után titkon még mindig visszavártam.
A kerítést szemléltem, ami előtt a fiam meg állt és csak suttogva megkérdezte:
- Ezen át fogunk menni? - hát igen kissé tényleg lehetetlen váltakozásnak tűnt. Elsőre. Némán bólintottam, majd közelebb mentem hozzá.
- Nem ijedj meg, nem olyan nehéz. - néztem rá nagy mosollyal az arcomon, de persze ő csak bátran kihúzta magát. Tiszta apja. futott át az agyamon egy pillanatra a gondolat.
- Nem félek. - közben oda tessékeltem egy kisseb nyíláson a kerítésen, amit a különböző gazok és más növények takarásában állt. Nem volt valami mi nagy a lyuk, de én és a kis Tom gond nélkül átfértünk rajta. A táskákat gyorsan áttuszkoltam majd mikor egy árva lelket sem láttam arra lézengeni először a kisfiam majd én is át másztunk a másikoldalra. A nehezén már túl vagyunk. Gondoltam magamban, miközben lesöpörtem a sarat és földet a ruhánkról.
A séta a következő határvonalig gyorsan eltelt, hála a sok beszélgetésnek. Szinte be sem állt a szánk. Itt is ugyanazt végig csináltuk, mint az előzőnél, majd ezt még négy kerítésnél. Nem mondom kiadós séta volt, de meglehetősen élvezetes is.
Majd végre elérkeztünk a Harmadik Körzetbe, békeőrt meglepően keveset láttunk, talán valami megbeszélést hívtak össze? Nem foglalkoztatott különösebben ez a téma így hát az utcákon szinte futólépésben haladtam a jól ismert környékig ahol kissé lassítva, lépkedtem az ajtóhoz. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy oda érjek a zöld ablakkeretes, szürkés színű házban. A kisfiam nem értette miért rohanunk, persze neki ez csak egy újabb körzet volt, de nekem ez volt az otthonom. A szívem olyan hevesen kalimpált, hogy megmertem volna esküdni rá, hogy Tom is jól hallja. „Kopp, kopp” két koppantás. A szívem a torkomban ugrált, meglehet, hogy Tom is észrevette menyire ideges vagyok, hiszen szabadon lévő kezembe csimpaszkodott. Mind ketten az ajtóra öszpontosíttunk.
Ami lassan kinyílt. Egy őszülő hajó asszony nyitott ajtót, egykor ragyogóan barna haja laza kottyban volt rögzítve fejetetejére, kedvesen csillogó barna szemeiben, a jó kedv még mindig ott csillogott. Nem lehetett már, csak az én anyukám. Köszönés, vagy bármi más nélkül vetettem karjaiba magát, aki alig egy másodpercre visszaölelt, majd határozott mozdulattal eltolt magától
Miért?
Arcára furcsa ridegség ült ki, amelyet még nem láttam ezelőtt.
- Anya én vagyok az… - kezdtem, de elakadtam a mondattal. Ennyire megbánthattam őket mikor elszöktem? Vagy valami egyéb oka is van a távolság tartásának? A pici Tom semmit nem értett ebből az egész jelenetből, a hátam mögé húzódott , védelmet adóan, nyúltam hátrébb utána, és meg simogattam apró fejecskéjét.
- Miért jöttél vissza? - kérdezte az apám aki az ajtóból figyelte az eseményeket.
- Mert szerettem volna, ha megismeritek az unokátokat. -gugultam Tom mellé, aki még mindig csak nagy szemeket meresztett az eseménynek. - Ők a nagy szüleid. - súgtam oda neki, mire felderült a kis arcocskája.
- Nem is tudtuk, hogy időközben megházasodtál. - vetett rám gúnyos pillantást Isabella aki időközben csatlakozott hozzánk.
- Mivel sosem tettem. - mondtam csendesen nyugodtan, miközben felemelkedtem, Tom mellől, de e kezét erősen szorítattam.
Itt szabadult el a teljes káosz. Éles mondatok repkedtek, szavak harsogtak, mint a menydörgés moraja. Kiderült szüleim nem igazán örülnek hazatérésemnek, sőt mi több kifejezetten ellenzik. Ugy éreztem legszívesebben kifutnék a világból. De ezt nem tehetem meg itt van nekem Tom, akire vigyáznom kel. Ő az én minden, a családom. De mikor könnyes szemekkel megfordultam ő már nem volt sehol. Kétségbeesetten kezdtem el rohanni, amerre a fiút sejtettem és benéztem minden lehetséges helyre ahol csak elbúljhatot. A szívem úgy zakatolt, mint a gőzmozdony, úgy is fujtattam, de sehol sem láttam.
| |
|
