Rengeteg

Az iskola épületétől távolabb már is erdő van. Mivel az egyetem Montana állam egyik erdőségében van mélyen eldugva, hogy emberek ne tudhassanak a létezésünkről, ezzért nem véletlen hogy már itt kezdődik az erdő. Ugyan ez még nem a szabad, hanem még az egyetem része, de ettől még ugyanolyan veszélyes mintha kint futkorásznál az egyetem védőburkain kívül... Legalábbis ha szerencsétlenségedre egy strigával futsz össze ezen a környéken, ami nem túl valószínű, de ettől még nem is lehetetlen. mert hogy hidd el nekem ha az egyik tanár kap el, akkor még mindig jobban végzed, mint egy striga étlapján...

Lycoris de la Vega


~Azt hiszem, soha többé nem szállok repülőre~határozom el magam, miközben felkapom a sporttáskám a földről, és már nyargalok is kifelé az erdőbe.
A dologban mindössze, csak az a vicces, hogy még szobám sincs, nekem pedig már azon jár az eszem, hogy gyakoroljak, illetve ellógjak úgy minden elől. Szerintem, én félre születtem, nem Ivaskov főnemesi morának kellett volna, hanem egy egyszerű dapyrnak. Na de nem baj, ki hozom a mora létből a legtöbbet. Már így is erősebb, izmosabb vagyok a többi moránál. Ergo, sokkal jobb harcos vagyok, mint ők, mondjuk ez is a célom.
Amint kiérek a fákkal borított területre határozottan megkönnyebbülök. Elkap az az „utálom a kötöttségeket, és imádom, ha megszabadulhatok tőlük” érzés.
Hogy itt mire is gondolok?
Hát mi sem egyszerűbb. Megérkezem, megmondom a nevem, és máris Alexandrából, Ivaskov kisasszony leszek. Hát egyszerűen fantasztikus, és ami még jobb még egy számonkérést is kapok, hogy miért nincs kirendelt testőröm. És itt jön az a rész, amikor mosolyogva, és bájologva közlöm, az udvarból jöttem, ott elég nagy a biztonság. Bár ez koránt sem az igazi ok. Röviden ezért nincs testőröm, mert nem akarok olyat, akit még csak nem is ismerek, de ez most mindegy is. Senkit sem érdekel ilyen mélyre menően egy főnemes gondja, á dehogy. Mi csak a kirakat vagyunk a vámpírok felé, de minek, azt nem értem.
~Na de hagyjuk is, ez most lényegtelen, gyakorolni jöttem ide. Tehát közelharccal, vagy mágiával kezdjek. Mind a kettőt imádom így. ~ morfondírozom, immáron nyugat dolgokon, amikor ledobom a sport táskám egy fatövébe. ~ Mágia~ döntöm el végül, Isten se tudja mi alapján.
Először egy újonnan tanult elem gyakorlásához kezdek előkészülni. Egy kezdőknek való levegő mágiával, még az ősszel lehullott faleveleket halmozok fel egy kupacba. Amikor pedig ezzel megvagyok, kinyújtom fölé a kezem, és erősen koncentrálva elkezdek felette körözni a csuklómmal. A célom pedig az, hogy tűzörvény keletkezzen a levelek között, ami egy szempillantás alatt felégeti az egészet.
Ez egy nagyon összetett varázslat, így rengeteg mágiát, és figyelmet igényel. Ahogy lenézek a levelekre, látom, hogy már apróbb lángok vannak ott, majd hirtelen egy tűzötvény keletkezik körülöttük. Meg lepődni sincs időm, mert a tűz amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozik is.
Kell pár pillanat mire felfogom, hogy megcsináltam, hogy sikerült.
- ÉLJEN! SIKERÜLT! - kezdek el ugrálni, mint egy ötéves.
Megjegyzem, hálát adok magamnak, hogy átvettem a gyakorló ruhámat, mert a föld csupa sár, így ugrálás közben a szürke melegítő nadrágom is az lesz, de nem érdekel. Éppen az egyik fa előtt ugrálok el, amikor úgy látom, mintha egy lány állna ott. Egyből abba hagyom azt, amit csináltam, és az iménti irányba kapom a fejem, és tényleg ott áll.
- Szia - mondom neki reflexből. - Én… vagyis… új vagyok itt, és csak körülnézek - dadogok valami hihetőt, bár a mellettem lévő égett levélkupacra nem tudom miként adok magyarázatot, ha talán rákérdez. Sőt, ha jobban belegondolok azt sem tudom látta-e, amit az előbb csináltam.

>>Alexandra<<


Megint itt kint. Csak most a változatosság kedvéért hagytam mindenkinek üzenetet, hogy kint vagyok, ne keressenek, felejtsék el, hogy létezek. Angel rögtön betudta annak, hogy megint depressziós vagyok, így nem is nagyon zargatott. Seb-et, meg kis híján a falra kentem, hogy szálljon le rólam. Így tehát egy pöppet idegesen csörtettem be a rengetegbe, halványan reménykedve , hogy senkivel nem hoz össze a sors, maximum egy strigával. annak is szívből tudtam volna örülni. igaz, hogy akkor garantáltan ott hagyom a fogamat, de hát... lássuk be, a mostani depresszív hangulatomhoz tökéletesen is illik.
Megint hoztam magammal a pengémet. Szerencsére a múltkori sebemet senki nem látta meg, a rózsaszín hajú mora lányt kivéve, ergo nem lesz semmi gond.
Ha meg igen... Hát akkor jobb ha senki nem kerül a szemem elé, mikor ilyen hangulatban vagyok. Van mikor akad egy-két őrült öt percem, de egyébként tökéletesen normális vagyok. Jó, mondjuk azért se látták meg, mert begyógyítottam. Szóval... nyoma se marad, ergo erről ennyit. Azért nem ejtettek a fejemre, valahogy az elmúlt valahány évben is muszáj volt elviselnem a lélek mellékhatását. Bár tény és való, jóval könnyebb, hogy itt van nekem Angel és Seb.
Tehát a penge a kezemben volt, én meg egy fának dőlve szépen, módszeresen elkezdtem magamba mélyeszteni a pengét, s utána meg figyelni, hogyan csöpög az értékes de la Vega vér a földre, a gatyámra és a cipőmre. Hát max lopakodok, s nem magyarázkodok senkinek. gondolatban megvontam a vállamat. Elvégre ez egy olyan dolog mely ellen se Angel se Seb nem tud mi tenni, hacsak nem akarnak begyógyszerezni és a diliházba csukni.
Motoszkálás zajára kaptam fel a fejemet. Bárki is legyen, most nem szorulok rá.
- Ez nem az aminek látszik - nyögtem, miközben sebtében lehúztam a ruhám úját, a pengét elrejtetem, a véres nadrágomat, meg igyekeztem valahogy takarni. Na ez a csúnya lebukás. Lehet ennél rosszabb...? A helyzetből ítélve szerintem igen.

Lycoris de la Vega


Azt hiszem vagy fél percig álltam bénultam miután leesett, hogy mit is csinált a lány, de utána aktivizáltam magam, és odasétáltam. Nem vettem ki a lány kezéből a pengét, amit megpróbált elrejteni, nem tartottam neki kiselőadást egyszerűen csak szemügyre vettem, persze mind ezt diszkréten.
A termetéből ítélve mora, mint én, és talán egy évvel idősebb is nálam. Valamint van a tekintetében valami… valami ismerős. Ezt eddig csak egyszer, egyetlen egyszer láttam egy személynél, Adriannál. Most így elnézve a lányt nem tudom mi a rosszabb, piálni, vagy vagdosni az ereinket. Persze a végigmérés, egyenlő volt egy diszkrét rá pillantással.
- Miért így? - csóváltam meg a fejem. - Nincs, valami emberségesebb mondja a lélek mellékhatásaink kordában tartására? - kérdeztem inkább magamat, mint a lányt, majd amikor jobban megnéztem, látom, hogy rengeteg vért vesztett, ami nálunk moráknál két okból is rossz, de ez mist mindegy.
- Figyelj nem tudom most hogy vagy, de szerintem le kéne ülnöd, hogy pihanhess egy kicsit, mert… sok vért vesztettél - bököm ki.
Nem tudom hogy van vele, de én szívesebben ülnék a helyében, és talán jobban is érezné magát, de ha nem fog leül ni akkor állok vele, ha pedig elül akkor szembeülök vele. Ez attól függ mit fog tenni.
- Egyébként hogy hívnak? - nézek rá, mivel jó lenne valahogyan nevezni is a lányt, nem pedig lánynak. Na, ezt is értelmesen meg magyaráztam.

Vagy fél perc intenzív szemezés következett, amint rájöttem, hogy talán valamit csinálnom is kéne, s nem csak gyökeret ereszteni a földbe. Szerencsére a kéretlen látogatóm észbe kapott és elindult. Már éppen fellélegeztem volna, hogy itt hagy, hogy a további öncsonkításomat békés magányomban ejtsem meg, de sajna meglepődve konstatáltam, hogy helyette felém indul, s szemügyre vesz. Persze igyekezett ezt diszkréten intézni, de míg ő szemrevételezett, addig én is megnéztem magamnak e kéretlen látogatót.
Már első ránézésre megmondtam, hogy mora, sőt már ide se ért, már akkor sejtettem, hogy mora lesz a látogatóm. Abban is biztos voltam, hogy idegen lesz, mert akik ismernek, azok azt hiszik, hogy csak sétálni mentem, másnak meg nem igazán hiányzok... egyelőre, szóval erről ennyit.
Nah akkor vegyük sorba. A kérdéseit mind megjegyeztem, majd eleget téve a véleményének lehuppantam a fa tövébe, majd onnan pislogtam rá kérdőn, hogy akkor hogyan tovább. ezt a szótlanságomat egyelőre tudjuk be annak, hogy kissé meg voltam illetődve. Persze, azért még nem esett nehezemre elkönyvelni magamban, hogy a lány talán egy évvel fiatalabb nálam, s nem most először lát lélekre szakosodott morát. A szemébe pillantva azonban el is vetem ama ötletem, hogy ős is az lenne, elvégre nem látok semmi ismerős sötétséget, mint a sajátoméba mikor tükörbe nézek.
Ahogy ezzel meg is volnának, azt hiszem, most már megejthetem a bemutatkozást is. Elgondolkodtam, hogy fogjam rövidre, vagy sem, de mivel magunk vagyunk, inkább a hosszabb megoldást választottam.
- Lycoris Aileen Amarylla Carolina de la Vega a nevem, de röviden csak Lyco - villantottam rá egy halvány mosolyt. Ennyit megérdemel, sőt ez a minimum, mert nem kezdett el hisztérikusan kiabálni - már ebből kifolyólag gondoltam azt, hogy látott már hozzám hasonlót, s valamint a pengést sem próbálta meg kikapni a kezemből. Ez utóbbit elsüllyesztettem a zsebembe, majd felhúztam a pulcsim ujját.
Csúnya vágások keresztezték az alkaromat, hirtelen elfogott az undor saját magam iránt, hogy lehetett ennyi eszem. Behunytam a szememet, majd koncentrálva végig húztam a sebeken a kezemet. A sebeknek ezt követően semmi nyomuk nem maradt. Már csak a vér volt árulkodó, de senki nem szólhat egy szót sem, vagyis is jobban jár ha nem szól.
- Nos azt hiszem, nem sok nyoma maradt - vontam meg a vállam, mintegy válaszolva az emberséges módja a mellékhatás kezelésnek. Azt már nem tettem hozzá, hogy nem sokszor van ez, csak akkor ha túl sok és egyik kötelékpárom se veszi a fáradtságot, hogy segítsen. De nyilván erre ő is rájött magától.
- Amúgy, hogy kerülsz ide? - böktem ki a kérdést, mely már régóta motoszkált a fejemben. Az oké, hogy ő is jött erdőtúrára, de hogy pont egy helyen fussunk össze... Nem hiszem, hogy olyan kicsi ez az erős, maximum a sors fanyar humorának lettünk az áldozatai. Bár be kell vallani, hogy szimpatikus a lány. Tehát talán nem is olyan pocsék ez a nap.

Lyco

Örülök, hogy Lyco, mert mint kiderült így hívják a lányt, megfogadja a tanácsom és leül. Azon már meg sem lepődöm, hogy a sebeit saját kezűleg gyógyítja be.
- Valószínű, hogy nem - bólintok, majd a véres ruháját elnézve, nem hiszem, hogy így szalonképes bárki előtt is. Ahogy látom, egyezik a méretünk így egy örült ötlet forul meg a fejemben.
- Lehet, hogy ez furán fog hangzani, de nem kéred, a rendes ruhám. Nem valami nagy szám, de legalább nem véres - ajánlom fel. - Egyébként szép neved van. De la Vega, ez olyan nemesi csengésű nem? - kérdezem, és egy kicsit irigylem is, nem a lélek miatt, hanem a neve miatt. Nem ismerik sokan, legalábbis itt. Nem támadja le mindenki, és egyszerűen jobb.
- Oh milyen udvariatlan vagyok, az én nevem, mindegy szólíts csak Lexy-nek - mondom kikerülve, a legutáltabb kérdésemet. Egyszer úgyis megtudja a vezetéknevemet, de addig ismerjen úgy, mint egy mora lányt, és nem, mint egy Ivaskovot.
- Egyébként, csak kijöttem gyakorolni a… mágiát. Tudod, én tűzre szakosodtam, és imádok a saját erőmmel trükköket végrehajtani. Egyébként te valahonnan Európából jöttél ide? Egyébként milyen nemesnek lenni? - kérdezem, mert szinte biztos vagyok benne, hogy az. Igazából tényleg érdekel, mert talán az ő világuk nem olyan kötött, mint a mienk, Persze nekem, ha azt vesszük még laza volt, mert nem az udvarban nőttem fel, de akkor sem volt valami szabad. Azt pedig direkt nem kérdeztem meg, hogy ő miért jött ide. Valahogy olyan illetlenség lenne.
- Juj, még valami, van kiutalt testőröd? - kérdezem hirtelen, mert vannak olyan nemesi családok, akiknek nem jár. Neki viszont mindenképpen kéne, ugyanis kevés lélek mágus van, illetve olyan van kevés, akiket ismerünk. Ha jól tudom Tatjana néni is így gondolja, de erről még nem beszélgettem vele, inkább, másról beszélgetünk, de ez most nem tartozik ide.
- Egyébként, te mióta vagy itt, mármint az iskolában? - kérdezek egy újabbat, és remélem nem tartja illetlenségnek a sok kérdést.

>>Lexy<<

Valahogy olyan érzésem lett hirtelen, hogy Alexa nagyon is örült, hogy leültem. Gondolom nem nézet volna ki fényesen ha a vérveszteség miatt csak úgy elterülök a beszélgetés közepén, mint egy krumplis zsák. Bár valljuk be, hogy nagyon is poénos kinézete lett volna. Követtem a pillantását, ami megállapodott a véres ruháimon. Gondolatban feljegyeztem, hogy legközelebb váltó ruhát is hozok, akkor, majd nem kerülök ilyen helyzetbe.
Szavait hallva enyhén szólva csak furán pislogtam rá. Fura ötlet volt egy fura lánytól. De volt annyira elmebeteg ötlet, hogy elgondolkodjak rajta. - Tegyük fel, hogy elfogadom, de akkor azt mivel magyarázzuk ki, hogy te vagy csurom vér, s nem én? - tettem fel a nagy kérdést. Ha erre elfogadható választ kapok, akkor talán még el is gondolkodok a ruha cserén. Maximum páran nézni fognak, az új ruháimat illetően... na de hát ez van.
- Köszönöm - mosolyogtam rá. - Igen, az. Nemes vagyok, habár nem főnemes, de igazából nem tudom, hogy ennek most örüljek vagy sem. Madridban nem tudtam két lépést tenni, hogy ne ismerjen fel mindenki, itt kimondottan örülök, hogy a háttérbe tudok húzódni - feleltem neki. Nem tudom, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ő is nagyon jól ismeri a nemesi morák életét, bár a bemutatkozását hallva arra a következtetésre jutottam, hogy eme tényt nagyon is szeretné elfelejteni, így mikor megkért, hogy szólítsam csak Lexy-nek mosolyogva bólintottam, hogy rendben van, s nem firtattam a részleteket.
- Értem, a nővérem is tűzre szakosodott - jegyeztem meg, miközben erőteljesen elnyomtam magamban ama rossz érzést, hogy én nem valami használható elemre szakosodtam. Persze a lélek is jó, elvégre ha ez nem lenne, akkor se Angel, se Sebastien nem élne... - Igen. Spanyolország fővárosából zsuppoltak át a szüleim, miután volt egy kisebb nézeteltérés a régi iskolámba - válaszoltam meglehetősen szűkszavúan. Nem óhajtottam kifejteni, hogy tulajdonképpen kirúgtak, na nem a rossz magaviseletért, hanem azért mert vakációzni mentünk az iskola idő kellős közepén. - Unalmas, bosszantó és kifejezetten idegesítő. Mint már említettem, Madridban nem tudtam sehova se menni anélkül, hogy ne súgtak volna össze a hátam mögött, hogy "de la Vega" - fejetettem ki a véleményemet ezzel az egész nemesi dologgal kapcsolatban. Nem nagyon vágytam a nemesek közé, de ide születtem, így kénytelen voltam elviselni a névvel járó nyűgöket.
- Van - bólintottam. Mert miért ne lenne? Igaz nem mondtam ki a kérdésemet hangosan, de valószínűleg az arcomra kiült. Na sebaj... Ez van. Mondjuk tettem is róla, hogy kelljen mellém testőr, szóval...
- Nem régen. Talán egy hónapja... Te? - néztem rá kérdőn, miközben reménykedtem abban, hogy végre a beszélgetés témája más vizekre evezik, s nem firtatjuk a személyes dolgaimat érintő témákat.

Lyco

Látom, hogy Lyco erőteljesen hajlik arra, hogy elfogadja a ruhámat, viszont nem érti, én miért akarok egy véres ruhában rohangálni. Én erre csak kedvesen elmosolyodom és előhúzom a fa mögé rejtett táskámat.
- Sehogy nem kell kimagyaráznunk. Te felveszed az én ruhámat, én maraduk tréningruhában. A tiedet, meg úgy gondoltam elégetjük, mert ilyen mennyiségű vér nem jön ki belőle - vezetem elő az ötletemet, ami szerintem egészen jó.
Bár vannak benne kisebb buktatók, mondjuk én mikor veszek fel normális ruhát, vagy egyáltalán hol vannak a csomagjaim. De ezzel rá érek később foglalkozni, most az a lényeg, hogy minden nyomot eltüntessünk.
Ahogy sejtettem a lány nemes, és valami spanyol nemesi család tagja, amiről még életemben nem halottam. Igazából kevés választott el attól, hogy közöljem, sejtettem, nem főnemes. És az érzéseit maximálisan megértem, csak az a különbség, hogy én akkor sem menekülhetnék a nevem elől, ha a holdra mennék. Mert ismerve a saját formámat, ott is lennének morák.
- Jó, hogy van testvéred - bólintok ,és egy pillanatra elrohannak az emlékek a nővéremről.
Nekem is volt, de most striga, és meg kell ölnöm. Fut át a fejemen a gondolat, ami 4 éve egyetlen egy nap sem hagy nyugodni.
- Spanyolország, az szép - bólintok, majd elképzelem a spanyol tájakat. Őszintén ott szívesen élnék, bármilyen körülmények között. Főnemesként, vagy egyszerű parasztként. Azon valahogy meg nem zavartatom magam, hogy nagy valószínűséggel kirúgták az elősző iskolájából.
A testőröd kérdésére, direkt nem akarok válaszolni, aztán az értetlen arckifejezése láttán leesik az állam. Eleinte nem is tudok rá reagálni, viszont közben elhangzik még egy kérdés.
- Tulajdon képen ma érkeztem - mondom, majd rátérek a testőrös témára. - Tudod, a legtöbb mora mellett nincs kiutalt testőr, sőt a nemesek 90%-a is testőrök nélkül boldogul. Minden erő a főnemesekre összpontosul, ezért van az, hogy a főnemesek olyan védettek. Meg példának okáért nekem sincsen testőröm, pedig csak csettintenem kéne, és egyből kiutalnának legalább kettőt. Persze szortíroztatva is vagyok emiatt két oldalról. Anyám is zaklat, valamint Tatjana nénitől is hallok hideget, meleget - mondom, majd hátradőlök a fűben.
Igazából kell néhány másodper, míg leesik, hogy mit is mondtam valójában. Konkrétan elárultam magam. Nem mondtam ki, hogy kivagyok, de erőteljesen utaltam rá. Hát ige erre is csak én vagyok képes, inkognitóban akarok lenni, erre az első morának kikotyogom, hogy ki is vagyok. Hát itt már úgy is mindegy, egy normális bemutatkozással pedig tartozom neki, így tehát felülök, és úgy kezdek el beszélni.
- Úgy gondolom, egy bemutatkozással még tartozom - mondom egy szégyenlős mosoly kíséretében. - A nevem Alexandra Lyra Sophia Ivaskov - mondom ki egyszerre szépen lassan, ahogy annak idején betanították.
Az elhangzottak után kicsit félve várom Lyco reakcióját, mert mindenki másképpen reagál a jelen trónon ülő moracsalád nevére.