Damien Knight
Dampyr
Hozzászólások száma : 38
Join date : 2012. Mar. 09.
Age : 35
Tartózkodási hely : Pandora közelében
 | | Tárgy: Damien Angelo Knight Pént. Márc. 09, 2012 12:52 pm | |
| Teljes név: Damien Angelo KnightBecenév: Damien, Dam, Dam-Dam és Angel (utóbbi kettőn csak Dora hív)Nem: férfiSzületési hely/idő: USA, Louisiana, Covington 1988.12.08.Faj: DampyrKor: 23Tartózkodási hely: Mindig Pandorám közelében! (Szent Vlagyimir Akadémia)Személyiség:
A legtöbb helyzetben udvarias vagyok, a nők azt mondanák igazi úriember, bár Dorának valahogy mindig sikerül felbosszantania. Rosszabb napjaimon pedig még ki is hozza belőlem a vadállatot, ha lehet így mondani. Akkor pedig kő kövön nem marad. Mondhatjuk, hogy változékony a hangulatom, de többnyire nyugodt vagyok inkább és a környezetem felé is ezt a higgadtságot igyekszem mutatni. Ha Dorával vagyok a kedvemtől függ az, hogy mennyire vagyok társasági ember. Van, hogy csak arra vágyom, hogy Dorával lehessek és minden gondolatom kis védencem körül forog.
Máskor pedig teljesen felszabadult vagyok, Dorát húzom vagy flörtölök vele, ha éppen úgy adódik a helyzet és figyelem, hogy mennyire nem esik ez le neki. A szabadidőm nagy részét is Dorával töltöm, vagy a kedvenc tőreim társaságában és célba dobálok. Dorát is szoktam titokban tanítani, mivel az apja nem díjazza, hogy a lánya is fegyvert forgasson. Szerintem viszont fontos, hogy meg tudja védeni magát, ha én éppen nem vagyok mellette. Nőt még sosem ütöttem meg, kivéve, ha oktató jellegű volt vagy strigával harcoltam. Arra neveltek, hogy a gyengéket, elesetteket, a nőket védelmezzem, a gonoszoknak pedig megadjam, ami jár. Hiszek az igazságban és abban, hogy a moirák jelentik fajunk kulcsát. Védelmeznünk kell őket, mert tőlük függ a fajunk fenntartása.
Mindemellett úgy gondolom kellően vagyok bátor és kitartó - a rossz nyelvek szerint inkább makacs -, s talán nem tűnök szerénytelennek, ha azt mondom okos is. Azt azonban még nem sikerült kiderítenem, hogy Dora miért hagyott fel azzal, hogy válogatott módszerekkel elmeneküljön el előlem, ahogy azt korábban, az ikerhúgai elvesztése előtt tette. A hozzám legközelebb álló személy nem más, mint a védencem Pandora. Alap esetben nem vagyok egy nagyhangú valaki, inkább csöndes megfigyelő, ahogy egy jó testőrhöz illik. Viszont Dora közelében hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy én a testőre vagyok és nem a barátja.
Túl könnyedén engedem el magam, cukkolom és ugratom, ami persze kölcsönös. De Pandora megkapó jelenség, mindenkire hatással van. Van benne valami tűz, ami megragadja az ember figyelmét. Nálam legalábbis ez így volt. Szó szerint az ölembe hullott s akkoriban még nem gondoltam volna, hogy elkövetem a legnagyobb hibát, amit egy testőr elkövethet: beleszerettem a védencembe menthetetlenül. De nem fedtem fel e tényt előtte, úgysem lehetnénk együtt még akkor sem, ha viszonozná érzéseimet. A mora nők nem házasodhatnak dampyrokkal, s ügyelniük kell a vértisztaságra.
Meg egyébként is, Dora apja minimum kiheréltetne, ha tudná, hogy mit érzek a lánya iránt. És örülhetek, ha csak ennyivel megúszom a dolgot. Így sem áll jól a szénám, köszönhetően Dora korábbi szökdöséseinek. De köt az esküm, mely szerint életem végéig Pandora testőre leszek. Valószínűleg csak ezért nem tették még ki a szűrömet. Ráadásul itt van még ez a Leon gyerek is. Egyáltalán nem tetszik nekem, nem Dorához való. Remélem ki tudok találni valamit, hogy ne kelljen kényszerből hozzámennie. Különben életem végéig azt a tenyérbemászó képét kell néznem. Ahhoz pedig se Dorának, se nekem nincsen kedvem.Kinézet: Majd 2 méter magasra sikerült megnőnöm és a rengeteg edzésnek hála szikár, izmos lettem felnőtt koromra. A szemem, akár a kéklő tenger, a nők szerint észveszejtően kék színű. Ehhez szinte feketének tűnő, ám mégis sötétbarna színű haj társul. Így összhatásában olyan, mintha világítana a kék szemem. A kedvencem a fekete szín, s a ruházatom is ilyen színű az esetek 99%-ában. Szeretem a bőrruhákat, legyen szó bőrnadrágról vagy bőrdzsekiről. A lényeg nálam a kényelem és az esztétikum. A nyakamon a tarkómon van két kisebb molnyija tetoválás, melyeket azután kaptam, hogy két strigát a másvilágra küldtem a Madridi akadémiát ért támadáskor.
Amihez értek...: Kiválóan értek ahhoz, hogy cukkoljam Dorát és az idegeire menjek vagy ökörködjem vele. Komolyabbra fordítva a szót, természetesen a harci képzettségekben vagyok nagyon jó, hiszen testőrként végeztem el az akadémiát. Különösen a tőrökkel bánok nagyon jól, célba dobni nem csak hobbiból szeretek, azt mondják egyfajta tehetségem is van hozzá. És valóban, minden a csuklómozdulaton múlik sokszor. Ezen kívül természetesen a különféle lőfegyverekhez és kardokhoz is értek, valamint többféle küzdősportban is járatos vagyok.Amit szeretek:
Pandorám, tőrök, whiskey, egy jó kis bunyó, Sebastian, szép nők látványa, stb. Félelmek:
Hogy nem tudom megvédeni Dorát és emiatt meghal. Valamint, hogy Leon tényleg elveszi feleségül. Félek, ha bevallanám Pandorának az érzéseimet kosarat adna és akkor az apja biztosan elérné, hogy többé ne lehessek a testőre. Amit nem szeretek:
Strigákat, Leont, Dora apját.   My Storylőtörténet:
Most jöhetnék azzal a sablon dumával, hogy kik voltak a szüleim, milyen boldog volt a gyerekkorom. De ezekre kár szót fecsérelni. Tudod nem szívesen beszélek erről, mert nekem nem volt gyerekszobám. Apámat a mai napig nem ismerem. Anyám azon kevés női testőrök közül való, akik igen nagy hírűvé váltak az idők során. Ez mondjuk nem véletlen, a Knight-ok mindig is jó harcosok voltak, generációkra visszamenőleg. Csak sajna dampyrok, így egy bizonyos anyagi szint fölé sosem jutottak. De a többségüket ez nem zavarta, mert a harc a lételemük volt. Akárcsak az enyém, egy jó bunyóra mindig kapható vagyok.
Mivel anyám harcos volt inkább, nem szívesen foglalkozott volna egy bömbölő gyerekkel, meg a koszos pelenkáival. Szóval amint lehetett, rövid úton a Szent Vlagyimir Akadémián találtam magam, mint jó néhány sorstársam. Anyám pedig ott folytatta, ahol a születésem miatt abba kényszerült hagyni a dolgokat. Sokáig úgy éreztem, sehová sem tartozom és igazán senkinek sem kellek. Gyakorlatilag az Akadémia és a benne lévő tanárok neveltek fel, s leginkább az embergyerekek lelenceihez hasonlónak éreztem magamat. Mintha én lennék a kis Olivér, de az én történetem csak nem akar boldog véget érni.
A tanulásban szorgalmas voltam, csendes gyerek, mindent úgy kellett harapófogóval kihúzni belőlem. Ugyanakkor, ha belém kötöttek, nem voltam rest akár még verekedni is az igazamért. Hamar kiderült, hogy testőrt akarnak csinálni belőlem is, hiszen jó adottságaim voltak ehhez alkatilag. Ahogy teltek az évek, egyre több mindent megtanultam a küzdősportoktól kezdve a fegyverhasználatig mindent. A tőrökkel különösen jól bántam, a tanáraim szerint különleges érzékem volt a hajításukhoz és a használatukhoz. Kitűnő átlaggal végeztem, csupán a magatartásomra volt panasz gyakran a bunyók miatt.
17 évesen végeztem osztályelsőként és egyből feladatot is kaptam. Egy Madridi mora család idősebbik lánya mellé kerestek testőrt. Az apa a legjobbat akarta, az Akadémia pedig engem ajánlott ki. Így kerültem Európába 17 évesen. Már első napomon komoly meglepetések értek. Először is az ölembe pottyant egy 12 éves forma lányka a semmiből, majd pukedlizés után eltűnik a sövényben. Még aznap délután a hatalmas nappaliban a ház gazdája közölte velem, hogy e hölgyemény lesz az én kis védencem, Pandora Evangelina Katherina Walessandra de la Vega. Aki miatt engem ideröptettek egy másik kontinensről Spanyolországba.
Dora apja szavaival élve, a nap minden egyes percében vele kell lennem és megvédenem. Persze kezdetben fogalmam sem volt róla, hogy egy igazi kis ördög fiókát bíztak rám, aki ráadásul a húga miatt igyekezett megszökni előlem. Ráadásul elég sikeresen művelte ezt, mert talán csak egy nyomkövető rászerelése segített volna a helyzetemen azt hiszem. Így Dora lett a bosszúságaim forrása, s bármennyire is igyekeztem megfelelni a feladatnak, a kis tűzről pattant boszorkánynak minden egyes alkalommal sikerült meglógnia előlem. Ráadásul megtudtam, hogy e hasonlattal nem is tévedtem nagyot.
Ugyanis Pandora a tűzzel kapcsolatos mágiára mutatott fogékonyságot és apja figyelmeztetett, hogy ne lepődjem meg attól, ha az ő kicsi lánya néha spontán gyújtogatásba kezd. Szerencsére csak az Akadémián volt szerencsém látni, hogyan is bánik a tűzzel. Bár sokszor éreztem esélytelennek a feladatomat, az esküm kötelezett és amúgy sem szokásom feladni semmit. A végletekig küzdöttem és néhány év elteltével persze felvettem a versenyt vele. Időközben összebarátkoztunk, s csipkelődtünk, cukkoltuk egymást. A szemem láttára cseperedett a 12 éves cserfes fruskából egy világszépe 17 éves lánnyá.
Nem tagadom, elbűvölt teljesen. Már korábban is úgy tekintettem rá, mintha csak a tulajdon húgom lenne és igen könnyedén belopta magát a szívembe mindannak ellenére, hogy mennyi bajom volt vele. Állandó letolásokat kaptam az apjától, melyeket persze igazságtalannak éreztem. De ez a munkámhoz tartozott, s póker arccal tűrtem minden becsmérlő szavát. Tudtam, hogy nincs igaza és ennyi nekem elég volt. Minden esetre de la Vega urat nem zártam a szívembe, mint a lányát. Aztán kb. egy évvel ezelőtt megtámadták a strigák a Madridi akadémiát. Én azonnal Dorához siettem, hogy megvédhessem.
Csakhogy a strigák megtámadtak és muszáj volt harcba bocsátkoznom velük, de Dora persze harcias amazonként mozgósította magát. A dögök túlerőben voltak, nem volt időm figyelni rájuk és Dorára is. Így inkább tettem a dolgomat és végeztem velük. A strigák viszont rendkívül szívósak voltak, nem sok híja volt annak, hogy felülkerekednek rajtunk. Végül sikerült megkaróznom az egyiket, a másikat pedig megszabadítottam a fejétől a tőreimmel. Azonban Dora eltűnt. Azonnal értesítettem a szüleit, s a keresésére indultam. Amikor rátaláltam, a húgát szorongatta és sokkos állapotban volt.
A szülei persze a nyakába borulva zokogtak, hiszen - akkor még a lányok nem tudhatták - az ikrek meghaltak. Igazából esélyük sem volt a strigák ellen. Zavartan álltam, kívülállónak éreztem magam. Jobban, mint korábban az Akadémiámon. Amikor de la Vega asszony kijelentésére az én kis harcos hercegnőm rávágta, hogy hulla jó buli volt, nem tudtam nem mosolyogni a történtek ellenére. Persze kapott érte letolást, de pont az ilyesfajta megnyilvánulásai miatt szeretem őt annyira. Madrid többé már nem volt biztonságos a morák számára. Költöznünk kellett.
Meglepődtem, amikor hazaérve egy idegen mora nemest és a testőreit találtam otthon. Pláne, amikor végighallgattam Dorával együtt de la Vega urat és kiderült, hogy Leon Alexander Antonio Lucas Daskov nőül fogja venni az ő kicsi lányát. Azt hittem ott eresztek gyökeret menten. Pandora először viccnek hitte a dolgot, ám hamarosan rá kellett döbbennie, hogy ez halálosan komoly. Még az nap összeveszett az apjával és az anyjával, majd a szobájába zárkózott. Próbáltam bekopogni hozzá, de csak a gyors reflexeimnek és a harci tapasztalatomnak hála, hogy nem esett bajom. Úgy gondoltam, hagyok időt lenyugodni.
Hát rosszul tettem. Dora az égetni való húgával és annak testőrével együtt megszökött ismét. Csakhogy ezúttal egészen Párizsig ment. Majd szétvetett az ideg, mondanom sem kell. Sebastiennel, amióta Lycoris testőre igencsak jóban lettünk. Ezért sem értettem, hogy miért hagytak itt. Legalább szólhattak volna vagy valami. Számtalan álmatlan éjszakát okozott ezzel nekem, aggódtam miattuk. És persze a szüleinek is be kellett számolnom róla, hogy ismét kicselezett a kedves kicsi lányuk. Persze Dora apja tajtékzott és közölte, hogy jobb, ha összekapom magamat.
Különben páros lábbal fog kirúgni a következő stikli után. Igazságtalannak éreztem a dolgot, mivel Sebastien kezét is sejtettem a dologban. Egy hónapos vakációt követően értek végre haza. Letolást persze kaptak, Sebastiennel és Dorával az élen. De sokkal rosszabb hírek is várták őket. Az iskolába nem akarták visszavenni őket és a szülők megkeményítették a szívüket. Közölték, hogy az esküvőt mindenképpen megtartják. A tanulmányaikat a lányok pedig néhai iskolámban, a Szent Vlagyimir Akadémián fogják befejezni. Szóval, most itt vagyok újra, s csak most érzem úgy igazán, hogy hazatértem.
Dora a vakációt követően megváltozott. Már nem menekült el előlem a húgával, bár előszeretettel tartózkodtak kettesben. Így most már Sebastiennel és a lányokkal négyesben mentünk, bárhová is akarjanak eljutni. De úgy tűnt, valami megváltozott benne és hiába kerestem az okokat, nem tudtam rájönni, hogy mi lelhette. Sokkal csendesebb lett - bár a nyelve ugyanolyan éles maradt -, és sokat volt egyedül vagyis inkább úgy mondanám, hogy kettesben voltunk. Szerencsére engem nem küldött el ilyenkor, bár sokszor éreztem úgy, Pandora ilyenkor magányra vágyik.
Az utóbbi időben, ha kettesben maradtunk nekiálltam edzeni kicsit. Mivel amúgy is szereti a tőröket, az azokkal való mesteri szintű bánást kezdtem oktatni neki. Még az elején vagyunk nagyon a dolognak, de már most rendkívül ügyes ahhoz képest, hogy mora és nem dampyr. Az utóbbi időben sokat foglalkoztat az a gondolat, hogy valahogyan közelebb kerüljek Dorához. Persze jobban kedvel, mint korábban; de nem tudom eldönteni, hogy ő is hasonlóan érez-e irántam mint én iránta. Néha olyan, mintha nem venné a felé küldött jelzéseimet. De persze az is lehet, hogy túlságosan próbálom elnyomni és nem egyértelmű neki.
Nem akarom ugyanis nyíltan kimondani, hogy mit is érzek iránta, pedig egyre inkább úgy érzem lépnem kell mielőtt ez a Leon elvenné. Egyszerűen rossz érzésem van vele kapcsolatban. Nem csak a féltékenység miatt gondolom így. Olyan sunyi feje van, túl tenyérbemászó a képe, szerintem könnyedén képes lenne megjátszani magát bárki előtt. Dorát pedig féltem tőle. Egyszerűen vigyázni akarok rá, mint minden éjszaka, amikor titokban belopózom a szobájában, hogy figyeljem, ahogy alszik. Egyszerűen lenyűgöző látványt nyújt olyankor. Kedvem lenne meg is csókolni, de sosem élnék vissza a kiszolgáltatott helyzetével.Példa
HOZOTT PÉLDA, IMV-RŐL DAMON SALVATORE-KÉNT!
Egyszerűen nem vagyok erre képes. Nem tudom tovább csinálni. Hiába lobog bennem a tűz, ami arra késztet, hogy vadul, szenvedélyesen éljek. A következményekkel mit sem törődve, fittyet hányva a Sors akaratának, az árral szemben ússzak. S bár én megteszek bármit, hogy célomat elérjem és megvédjem azokat, akiket szeretek… most mégis itt a vége. Ennyi volt. Elbuktam, és ez mélységesen bosszant. Fáj, hogy elvesztettem valakit, az egyik legfontosabb embert az életemben. Mert igen, még a végtelenségig pimasz és nemtörődöm Damon Salvatorénak is vannak érzései. Valahol mélyen, legbelül én is képes vagyok érezni. Talán emberségem maradéka ez, nem tudom.
Azt viszont igen, hogy Stefan ismét gyilkossá lett, egy mihaszna ripperré, Klaus csatlósává és engedelmes bábjává. És a legrosszabb az egészben, hogy mindez miattam történt. Miattam! Ha már korábban kitöröm annak a mihaszna Lockwood kölyöknek a nyakát, sosem tartanánk itt. Addig kellett volna megölni, amíg volt rá lehetőség! De persze mi nem bántunk senkit, mert mi vagyunk a történet jófiúi! Gyűlöltem, hogy megkötik a kezem! Hogy nem mehetek a saját fejem után! Pedig az sokkal jobb lett volna. Lehet, hogy az, hogy kíméletlen gyilkos vagyok, és nem ismerek kegyelmet nem pozitív dolog, de sokszor szükséges rossz. És ritkán van bűntudatom bármi miatt is. Elvégre vámpír vagyok, gyilkoló szörnyeteg az Istenért!
Miért ne lennék hát arrogáns, mikor minden okom megvan rá?! Én már egy új lépcsője vagyok az evolúciónak, elvégre az emberiség jelenti a tápláléklánc alattam lévő fokát. Kifejezetten antiszociális vagyok, amolyan magának való fickó. És rendkívül változékony hangulatú. Egyik pillanatban még bájos, a másikban már vérengző fenevad. Igen, veszélyes vagyok… jobb, ha óvakodtok tőlem! Sosem fogod megtudni, hogy mit érzek valójában. Kevés ember látta valódi érzelmeimet. Próbálom elfojtani őket, egy érzéketlen fickó álarca mögé rejtőzve. Élvezem, ha fájdalmat okozhatok másoknak. Valamiért a szenvedésük örömmel tölt el. Tudod, ha neked szar az életed, legyen a másé is legalább olyan vagy még olyanabb. De most úgy érzem, kicsúszott alólam a talaj.
Mint mikor Rose meghalt. Akkor is elhagytam magam. Elena azt hiszi, hogy jó vagyok… de nem. Én képtelen vagyok már jó lenni. Csak ártok mindenkinek, bármerre is menjek. Isten látja lelkem, próbáltam, majd 150 évig próbáltam gyűlölni az öcsémet. De nem ment, szerettem őt és még most is így áll a helyzet. Hiába voltam rá dühös, hiába okoztam neki szenvedést, hiába büntettem. Egyszerűen mindig is megmaradt köztünk a kötelék, amely elszakíthatatlan. Amíg élünk megmarad köztünk. Legalábbis így gondoltam eddig. De az, hogy megölte Andyt?! Hogy tehette?! Szerettem a nőt, a magam fura módján sokat jelentett nekem… mint Rose. Csak hát, ő ugye ember volt és nem vámpír.
De most itt vagyok. Megint csak itt fekszem az út kellős közepén éjszaka és várom az áldozatomat. Elena megváltoztatott, átformált teljesen. Ismét vannak érzéseim. Hosszú ideig nyomtam el őket, kikapcsoltam aztán meg be. És mi lett érte a köszönet? Az öcsém nőjét szeretem, aki nem viszonozza az érzéseimet. Ráadásul most még Stef miatt is aggódhatok! Mindenki úgy tekint rám, mint valami megváltóra. De hiába! Én erre képtelen vagyok. Hát nem látják, hogy még mindig én vagyok a rossz fiú?! Csak Stefan még nálam is rosszabb lett. Nem várhatják el tőlem, hogy javuljak meg. Képtelen vagyok rá! Muszáj elmenekülnöm a feladat elől! Nem bírom a nyomást, ezt a terhet. Nem vagyok képes Stefannak ártani! Még akkor sem, ha egy igazi, lelketlen szörnyeteget csinált belőle Klaus!
Sosem gondoltam volna, hogy eljön a pillanat, amikor kettőnk közül én leszek a jófiú. És még el sem menekülhetek ez elől! Elenát nem hagyhatom itt, megígértem neki! Megesküdtem, hogy többé nem hagyom el a várost és Őt! Így marad az egyetlen dolog, ami most segíthet nekem… ismét gyilkolnom kell. Ölni, hogy folyjon a vér és hullák teteme jelezze utamat. Hogy a lelkem végre megnyugodjon, és ne érezzem ilyen nyomorultnak magam! Áh, itt egy autó. Pont időben, már kezdett nagyon kényelmetlen lenni a bitumen alattam. Hideg, durva. Ez az angyalom, szállj csak ki! Gyere közelebb, nem harap a bácsi… legalábbis akkorát nem!
- Nem esett baja, uram? - Tudakolja tőlem aggódó hangon. Egyem a kis szívét. - Mi történt? - Kérdi.
- Mmm… csak eltévedtem. - Nézek rá, alkoholtól homályos tekintettel. Részeg vagyok, nem is kicsit. A whiskey vedelés megtette a hatását. Készen állok a gyilkolásra, feledtetni a fájdalmat és a haragot, amit most érzek.
- És az út közepén fekszik? - Kérdezi értetlenkedve a nő, mire válaszolok neki akadozó nyelvvel.
- Nem olyan értelemben. - Lassan kelek fel, nehogy megijesszem rögtön. Azzal még ráérek, hogy a frászt hozzam szerencsétlenre. - Képletesen. Önmagamban. - Adom meg a feleletet, de nem érti szegényke.
- Segíthetek? - Kérdezi bizonytalanul még mindig a jótét lélek, vesztére.
- Igen, rászorulok… segítene? - Kérdem, majd a laposüveget elővéve egy slukkot húzok ismét a whiskeymből. Jól esik, ahogy borzongatja a torkomat az alkohol.
- Maga részeg. - Jön a megvilágosodás. Csodás angyalom, legalább nem vagy teljesen szőke.
- Én… nem… ööh.. igen… talán… egy kicsit. - Ismerem be kelletlenül, mire a nő hátrálni kezd. Menekülne. De már késő. Az enyém, a prédám lesz. - Nee! Kérem! Ne hagyjon itt! Tényleg segítség kell! - Kérleli hangom, majd egy pillanat múlva már előtte is termek s vállainál fogva megragadom. - Ne mozdulj! - Igézem meg, s a kényszerítésnek engedelmeskedve megtorpan.
- Nem akarok bajt. - Szól riadtan, szemei félelmének ablakai.
- Ahogyan én sem. - Nyugtatom, hiú ábrándokkal szerencsétlent. Innen ma csak egyikünk távozhat élve és az bizony én leszek. - Mégis mindig bajt okozok. - Törnek elő belőlem a szavak, az érzések. Közben a kis áldozatom rádöbben, hogy akaratom az aszfalthoz szegezi.
- Nem tudok mozogni. - Mondja ijedten. Nyugtatólag a vállaira teszem kezem, majd iszok egy újabb kortyot a lapos üvegből.
- Mi a neved? - Tudakolom tőle, s míg elárulja, hogy Jessicának hívják, ismét csak kortyolok a whiskeyből. - Nos Jessica… van egy titkom. De óriási, még sosem mondtam ki. Mert ugyan mi értelme lenne? Nem változtatna semmin. Nem válnék tőle jobbá, nem fogadnék tőle örökbe egy kiskutyát. Nem lehetek az, aminek mások akarnak látni… aminek Ő akar látni! Ez vagyok én, Jessica! - Törnek elő belőlem az elfojtott érzések és szavak.
- Bántani fog? - Remegő ajkakkal, könnyes szemmel kérdi tőlem.
- Még nem tudom. - Adom meg az őszinte választ. Az alkohol valóban őszintévé tesz, néha túlságosan is. - Mert te… te vagy az újabb keresztút az életemben. - Fogom arcát tenyereim közé. - Megöllek, vagy nem öllek meg? - Kérdezem tőle már én is könnyezve. Magam sem tudom még.
- Kérem ne! - Zokogja reménykedve, hogy meghat és eleresztem.
- De muszáj Jessica. - Lépek tőle hátrébb. - Mert nem vagyok ember. És hiányzik! Jobban hiányzik, mint bármi a világon! Ez az én kis titkom. De egy férfinak sok fájdalmat kell kibírnia. - Hallgatok el, arcomat könnyeim szeli át barázdát húzva rajta.
- Kérem ne! - Szól ismét, de már nem érdekkel. Már semmi sem érdekel. Csak azt akarom, hogy ne fájjon. Hogy ne érezzem magamat ilyen nyomorultul.
- Rendben… elmehetsz. - Eresztem el az igézés alól. De nem hagyom elmenni, hirtelen termek a kocsijához rohanó lány mögött, s mielőtt beszállhatna, elkapom. Megpördítem, s a kocsijának nyomva nyakába mélyesztem fogaimat. Jól eső melegség tölti el testem, ahogy nagy kortyokban a vérét nyelem. Feltölt, jól esik, s mohón iszom ki testéből a piros nedűt, mielőtt még veszendőbe menne. Kár lenne érte. Most egy pillanatra ismét én vagyok a rettenetes gyilkos, a szörnyeteg, akit nem érdekel semmi és senki, csakis önmaga. Boldoggá tesz a vér a számban, a gyilkolás mámoros érzéssel tölti el testem és lelkem. Elfeledteti velem azt, ami elől menekülök. Most nincs felelősség, áldozatok, tervek, gyilkos hibridek. Se Katherine, se Klaus, még Michael sem. Se az öcsém, se Elena… csak egyedül magam vagyok. Még akkor is, ha csak néhány percre, órára… de segít nekem… túlélni az életemet! (1250)
A hozzászólást Damien Knight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 11, 2012 4:08 am-kor. | |
|
Mehetsz játszani, mert látom avatart már foglaltál!