Alexandra Ivaskov
Mora
Hozzászólások száma : 13
Join date : 2012. Mar. 16.
Age : 28
Tartózkodási hely : Szent Vlagyimír Akadémia
 | | Tárgy: Alexandra Ivaskov Szomb. Márc. 17, 2012 3:03 am | |
| Teljes név: Alexandra Lyra Sophia Ivaskov Becenév: Alex, Alexa, Lexi, Szandra, Ivi, és bármi a valahogy köthető a nevéhez Nem: lánySzületési hely/idő: Kalifornia, 1996. 03. 12. Faj: MoraKor: 16 évesTartózkodási hely: Szent Valgyimír Akadémia Csak moráknak:Mire szakosodtál? : Tűz Személyiségem:
Vidám, életrevaló, és nem utolsósorban érdeklődő lánynak tartom magam. Könnyen kijövök mind emberekkel, morákkal, és damprokkal Furcsamód a strigákkal nem ápolok szívéjes kapcsolatot, de hogy őszinte legyek, nem is próbálkozom. Ezen kívül harcias vagyok, ha bárki/bármi megtámad akár engem a kár a családom/barátaim foggal, körömmel, varázslattal védem magam és a szeretteimet.
Idegenekkel szemben igyekszem nyitni, de néha kicsit feszült vagyok a közelükben.
Kinézetem:
Hosszú, göndör sötétbarna (szinte már fekete) hajam van. A bőröm egy árnyalattal sötétebb, mint a legtöbb morának, de így is elég fehér, viszont az alkatom olyan, mint minden mora nőnek, magas és vékony. A magasságom éppen hogy csak eléri a 167 centimétert. Ruházkodás tekintetében szeretem a színes és vidám darabokat, és elő szeretettel hordom is ezeket akármilyen furcsán is néz rám a többi mora főnemes.
Amihez értek...:
Húú hát hol is kezdjem, na jó nem, nem értek csak párdologhoz.
- szabadkézi harc (jobban harcolok mint egy mora, de a testőröket meg sem közelítem)
- bűbájharc
- gitározás
Amit szeretek:
Na, ebből viszont tényleg sok van.
- harcolni
- mágiát használni
- gitározni
- Adriant, az unokatestvéremet szívatni/ki oktatni, vagy éppen vele hülyülni
- olvasni
- csokit enni 
Félelmeim:
- (váratlan) striga támadástól
- az hogy megvágnak évvégén
- a családom elvesztésétől
- Cassie megjelenésétől úgy, hogy még nem állok készen, arra, amire készen kell állnom
- a haláltól
Amit nem szeretek:
- egyhelyben ülni
- a mora tanács gyűlésein részt venni,
- tanulni
- ha nyaliznak, csak azért mert Ivaskov a nevem   My Storylőtörténetem:
A teljes nevem Alexandra Lyra Sophia Ivaskov, melynek egészét értelem szerűen nem szoktam használni, csak az Alexandrát és nagyon indokolt esetben a Lyrát. Egy márciusi reggelen születtem, szüleim második gyermekeként.
A szüleim mindent megtettek azért, hogy öntelt, arrogáns morahercegnőt faragjanak belőlem, de én valahogy teljesen más irányba kezdtem el fejlődni, hála a New Yorki éjszakai életnek, de erről majd később. Amikor betöltöttem a hatot akkor költöztünk New Yorkba ahol beírattak egy mora általános iskolába. Hogy őszinte legyek utáltam odajárni, köszönhetően az Ivaskov névnek, melynek hallatán mindenki felkapta fejét és elkezdett nekem nyalizni. Utáltam, sőt utálom, amikor oda jönnek, és jó pofiznak, és nem pedig azért jönnek oda, mert engem akarnak megismerni, pedig akkor még csak nem is voltam a „hercegnői” cím várományosa, mint most.
Az életem 12 éves koromban fordult egy hatalmasat, mert ekkor lettem az, aki vagyok. A nővéremmel Cassie-vel éppen hazafelé tartottunk az éjszaka közepén. Nem féltünk elvégre egy tűzre szakosodott morának nem árthat egy embertámadás, a legrosszabbal viszont soha nem számoltunk, mert nem hittük, hogy bekövetkezhet, de megtörtént. Ugyanis váratlanul három striga ugrott elő a sarok mögül. Mondanom sem kell én halálra rémültem, és lepergett az életem a szemem előtt. Viszont Cass harcolt. Szembeszállt velük, de sikertelenül, akkor azt hittem meghalt.
Hogy miért hittem ezt?
Egyszerű, mert közölte velem, hogy fussak, ne érdekeljen, hogy mi lesz vele mentsem az életem. Nem akartam elfutni, de féltem, sőt rettegtem a haláltól így a lábaim önállósították magukat. A mai napig nem tudom hogy sikerült, de elfutottam, és nem jöttek utánam. Amikor hazaértem mindent elhadartam. Anyám elájult, apám pedig kiküldte két testőrét, hátha lehet még mit tenni. A testőrök egy órával később jöttek vissza azzal a hírrel, hogy nem találtak semmit, csak vérnyomokat. Mindenki őszintén remélte, hogy Cass meghalt, és békében nyugodhat, de nem így volt, erről fél év múlva sikerült meg győződnöm.
Éppen egyedül voltam otthon, amikor kopogtak.
- Ki az? - kérdeztem meglepődve, ugyanis nem vártunk vendégeket.
Néma csend, választ nem kaptam. Vártam egy kicsit majd el akartam menni, de abban a pillanatban megint kopogtak.
- Ki az? - kérdeztem megint.
- Én - halottam meg Cassie hangját.
Abban a pillanatban elmondhatatlan nagy kő esett le a szívemről. Meggondolatlan voltam, így egyből kinyitottam az ajtót, és a nővérem nyakába ugrottam. Nem vettem figyelembe, hogy mennyire megváltozott.
- Hol voltál ennyi ideig? Anyáékkal azt hittük meghaltál. Istenem, de aggódtam miattad. Mesélj mit történt veled - kértem, miközben még mindig a nyakába kapaszkodtam.
- Először is, engedj el - lökött el magától. - Másodszor, remekül. Jobban, mint mielőtt felébresztettek. Ez hihetetlen érzés, mintha az egész világ az enyém lenne - mondta, mire teljesen lefagytam. Felébresztették, vagyis, striga lett.
Ekkor volt elég erőm ahhoz, hogy végéig mérjem Casst. A szeme vörös volt, a bőre irreálisan fehér, és valami furcsaság ült ki az arcára.
- Érted jöttem - mondta, majd felém vetette magát.
Valami csoda folytán volt annyi lélekjelenlétem, hogy félreugorjak, de így is megvágtam a kezem, ami jobban ingerelte, mint bármi. Láttam a szemeiben, hogy elvesztem. Végem van. Az életemet a kattanó zár hangja mentette meg. A szüleim hazajöttek, és mivel a strigák is fel tudják mérni a veszélyhelyzeteket, a nővérem egyből kiugrott az ablakon. A szüleim aggódva kérdezték, hogy mi történt, de én hazudtam. Nem mondhattam el, hogy mi lett a nővéremből.
Az ezt követő napokon nem sokat aludtam, mígnem megfogalmazódott bennem a tökéletes ötlet. Tudtam, hogy Annának, apa egyik testőrének az anyja mora, aki véletlenül önvédelmi órákat tart, embereknek, és moráknak.
Oda mentem Annához és követeltem, hogy mutasson be az anyjának. Ő eleinte nem hajlott rá, de végül beadta a derekát, amikor elmondtam neki az indokaimat. Azok pedig egyszerűek voltam. Én akarom megölni Casst, hogy végre békében nyugodhasson. Anna anyja furcsamód, egyből bele ment, hogy tanítson. A szüleim persze nem tudtak erről az ötletemről, és anya a mai napig nem tudja, hogy akkor hová is jártam valójában a testőrlánnyal. Ugyanis nekik azt mondtam, hogy francia órákat veszek, és a legjobb, hogy még hihető is volt, ugyanis nappal vettem az órákat.
Vagy három évig tanultam nála, mely idő alatt elsajátítottam a közelharc egyes fortélyait, és megtanultam a mágiámat is harci célokra hasznosítani. De még közel sem voltam/vagyok azon a szinten, hogy kialhassak egy striga ellen, de az élet közbeszólt, ugyanis apám egy váratlan balesetben elhunyt. Ekkor anya az udvarba költözött, velem, mondván ott nagyobb biztonságban vagyok, és felkészülhetek arra is, ha esetleg Nahtan bácsikám után nekem kéne át vennem a családi helyet a tanácsban. Igazából anyám ezen kijelentésének nem sok értelmét láttam, tekintve, hogy az unokatestvérem 21 éves, és még élnek nálunk idősebb Ivaskovok is.
Az udvarban abszolút nem találtam a helyemet. Nem volt ott senki, akivel jól kijöttem volna. Még Adrian is valami iskolába járt. Ekkor döntöttem úgy, hogy én is azt fogom tenni. Hosszú ideig vacilláltam, mígnem rátaláltam a Szent Valgyimiírra ahol testőrtanoncokat is képeznek. A célnak megfelelő volt, és mint utólagosan kiderült unokabátyám is ide jár. Így felvettem vele a kapcsolatot, és alig egy nappal a 16 születésnapom után repülőre szálltam.Példa Nos ezt egy másik oldalról hoztam át, azt hogy honnan nem igen szeretném megnevezni, ha nem gond.
„~ Én és azok a hülye ötletim ~ korholom magam, miközben körülbelül, az ötszázadik lila papírvirágot ragasztom fel a körülbelül ötszázadik csatra. ~ Miért van az, hogy mindig vannak ezek az ötleteim? Miért nem tudok egyszerűen felvenni egy jelmezt, mint, ahogy a legtöbben teszik? Nem, nekem reggel óta itt kell ülnöm és kis újságpapír virágokat kell lilára festenem, majd hullámcsatokra ragasztatnom, főleg úgy, hogy csak saját unokatestvéremmel találkozom. ~hisztizek magamban, miközben az utolsó hajdísszel is végzek.
Amint ezzel a reggel óta tartó munkával kész vagyok, odasétálok a szekrényemhez és kiveszem a lila ruhámat. Nos… eredetileg nem a farsangra akartam felvenne, hanem az Alice bulira, de arra végül mégsem mentem el, így tündér jelmez lett belőle. Szerencsére nem kellett hozzá sok minden, csak egy lila szárny és párszáznyi virágos csat. Ahogy a tükör előtt magam elé tartom a ruhát, hogy őszinte legyek, kicsit csalódott vagyok, hogy csak Azzyval fogok találkozni, de üsse kő, lesznek ott mások is, és talán lesz még olyan, akit érdekel, hogy nézek ki. Vagy legalábbis remélem, hogy érdekli, ha nem, akkor… akkor sem tudom meg, jövök rá.
~ Na, hol is lehet az a cipő?~ nézek a szekrényem aljára, ami szégyen bevallani, de szörnyű állapotban van, tornacipők, csízmák, papucsok és kis topánkák vannak egymás hegyére-hátára dobálva. Nem szívesen ugyan, de elkezdem őket kipakolni, és egészen addig keresgélek, amíg meg nem találom a keresett darabot, egy lila csíkos kis cipőt. Ahogy a kezemben van a keresett darab, még kiveszek pár dolgot a szekrényből, majd becsukom azt, hogy ne is lássam, milyen rendetlenség van oda benn.
A ruhák előkészítése után gyorsan beszaladok a fürdőszobába, hogy megcsináljam a hajam és a sminkem. Nem vagyok az a sminkelős típus, de ha már tündér, akkor legyen élethű. Amikor pedig vagy háromnegyed óra elteltével kijövök a kos helységből, még én is alig ismerek magamra, a több száznyi (pontosan 63 darab csat) már a hajamban van. Így számmal kimondani hatalmas összeg, de ahogy a tükörben nézem, nem tűnik olyan soknak, sőt kezdem úgy érezni, hogy kevés. Hát igen, ez a hátközépig érő haj átka, főleg úgy, hogy lassan fél éve nem lett levágva, de ez most mindegy is.
Amint minden a helyén van, - a jelmezem, a hajam, a sminkem és a szárnyam - elindulok lefelé. Igazából érdekes folyóson még nem jártam a déli szárnyban így úgy megyek végig a folyosókon, mint egy turista valami idegen városban. Mikor a terem elé érek, kicsit visszahőkölök az ott álló öröktől, de amikor közelebb megyek, azok nem állítanak meg. Ugyan kicsit frusztrálva érzem a Bonaparte Napi (ismertebb nevén: Napóleon) szobroktól, de azért elballagok közöttük. Bent a teremben még nincsenek olyan sokan.
~ Lehet, hogy korábban jöttem a kelleténél?~gondolkodom el, majd, ahogy körülnézek, látom, hogy még a Rokon sincs itt.~ Tehát…akkor korán jöttem.~ válaszolom meg a saját kérdésemet. Majd, hogy ne unatkozzak Azariel érkezéséig, odamegyek a kifüggesztett laphoz, amire az van írva, hogy ÜZENŐFAL, és előtte egy rakat penna és tinta van. Már éppen felemelek egy pennát, amikor meglátom, hogy Azzy közeledik felém, mivel egyenlőre nem igen van fogalmam arról, hogy mit is írjak, inkább lerakom az íróeszközt és elindulok az unokatestvére felé. Integetek neki, hogy felhívja magamra a figyelmét.
~Úgy látom, észrevett, mert felém tart~ nyugtázom magamban, majd amikor már majdnem előttem van kislányosan, vagy inkább kis tündéresen, a nyakába ugrom. Nem tudom, meggyire örül ennek a szeretet nyilvánítási módnak, majd amikor végre elengedem, vidáman nézek rá.
- Szia, én vagyok az, ha nem jöttél volna rá, de feltételezem leesett, tekintve hogy én vagyok az egyetlen elmebeteg, aki képes a nyakadba ugrani - mondom egy cinkos mosoly kíséretében” | |
|
Sipirc avatart foglalni, aztán játszani!