Ahol tartunk...

Richelle Mead fantasztikus Vámpírakadémia sorozatra alapuló szerepjátékunk az első rész végénél tart. Rose Hathaway, és Lissa Dragomir visszatértek a Szent Vlagyimir Akadémiára. Rose büntetésből Dmitrij Belikov-al egy testőrrel, vett különórákat, hogy bepótolja lemaradását, és folytathassa az órákat a saját korosztályával. Közben Lissa és Christian Ozera beleszerettek egymásba, és jelenleg is járnak. Masonnek tetszik Rose, de Rose beleszeretett Dmitrijbe aki szintén gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, mégsem akar vele lenni.
Hogy mindent megtudj, ami az első részben történt (ha nem olvastad volna a könyvet, és úgy regisztráltál hogy új a történet és a világ akkor ezt olvasd el, ha olvastad és emlékszel akkor nem szükséges:

Richelle Mead: Dermesztő Ölelés (részlet; prológus)
"
PROLÓGUS

Minden elpusztul egyszer. De nem minden marad halott. Higgyetek nekem, én már csak tudom.
Létezik egy vámpírfaj ezen a földön, ami szó szerint élőhalottakból áll. Strigáknak hívják őket, és akinek még nem szerepeltek a rémálmaiban, gyorsan hozza be a lemaradást. A strigák erősek, gyorsak, továbbá könyörület és habozás nélkül gyilkolnak. Halhatatlanok is – és ez baromira megnehezíti az elpusztításukat. Csak három módon lehetséges végezni velük: ezüstkarót kell döfni a szívükbe, le kell fejezni vagy fel kell gyújtani őket. Egyiket sem egyszerű végrehajtani, de még mindig jobb, mintha semmi esélyünk nem lenne ellenük.
A világban jó vámpírok is járnak. Őket moráknak hívják. A morák élnek, és birtokolják azt az elképzelhetetlenül menő képességet, hogy mágiával uralják a négy elem valamelyikét – a földet, a levegőt, a vizet vagy a tüzet. (Vagyis hát a morák nagy része képes erre – de a kivételekről majd később). Mostanában már nem sok mindenre használják a mágiát, ami elég szomorú. Remekül tudnák fegyverként alkalmazni, de a morák meg vannak győződve arról, hogy a varázslást csak békés célokra szabad alkalmazni. Ez a társadalmunk egyik alapszabálya. A morák egyébként általában magasak és karcsúak, továbbá nem nagyon bírják a napfényt. De kárpótlásul akad pár nagyon éles érzékszervük: sokkal jobb a látásuk, a szaglásuk és a hallásuk, mint az embereké.
Mindkét vámpírfajnak szüksége van vérre. Értelemszerűen ez teszi őket vámpírrá. De a morák nem ölnek a vérért. Ők olyan emberekkel veszik körbe magukat, akik szabad akaratukból adnak a sajátjukból kisebb adagokat. Azért hajlandóak erre, mert a vámpírharapás olyan endorfinokat adagol a szervezetükbe, amiktől nagyon-nagyon jól érzik magukat, és amiktől függővé lehet válni. Ezt első kézből tudom. Ezeket az embereket etetőknek hívják, és valójában nem többek, mint a vámpírharapás drogosai.
De az etetők tartása még mindig jobb, mint amit a strigák művelnek, ők ugyanis, ahogy az tőlük elvárható, ölnek a vérért. Szerintem szívesen teszik. Ha egy mora öl meg valakit, miközben belőle iszik, akkor strigává változik. Néhány mora szándékosan teszi ezt, direkt áldozza fel a mágiát és az erkölcsi érzékét a halhatatlanságért. De strigát erőszakkal is lehet csinálni valakiből. Ha egy striga megissza az áldozata vérét, majd kényszeríti az illetőt, hogy striga vért igyon, nos… akkor egy új strigát kapunk. Ez bárkivel megtörténhet: a morákkal, az emberekkel vagy a… dampyrokkal.
Dampyr. Ez vagyok én. A dampyrok félig emberek, félig morák. Szerintem mi egyesítjük a két faj legjobb tulajdonságait. Én erős és robusztus vagyok, mint az emberek. És annyit járok napozni, amennyit csak akarok. De a morákhoz hasonlóan, nekem is nagyon jók az érzékszerveim és a reflexeim. Ennek eredményeképpen a dampyrokból lesz a legjobb testőr – és a legtöbben testőrként is dolgozunk. Őröknek hívnak minket.
Egész életemben arra edzettem és tanultam, hogy meg tudjam védeni a morákat a strigáktól. Egy egész sor erre kihegyezett órára és edzésre kell járnom a Szent Vlagyimir Akadémián, ami egy magániskola morák és dampyrok részére. Mindenféle fegyverrel képes vagyok bánni, és elég durván meg tudok rúgni bárkit. Kétszer akkora srácokat is megvertem, mint én vagyok – edzésen és edzésen kívül is. És ha már itt tartunk, tényleg csak srácokat verek, mert szinte egyik órámon sincsen sok lány.
Ez azért van, mert bár a dampyrok sok jó adottságot örökölnek, van egy dolog, amire képtelenek vagyunk. A dampyroknak nem lehet egy másik dampyrtól gyereke. Ne kérdezd, miért. Nem vagyok genetika-szakértő, vagy ilyesmi. Az embereknek és a moráknak dampyrjaik születnek; így lettünk mi. Ez mostanában már nem fordul elő túl gyakran; a morák hajlamosak távolabb tartani magukat az emberektől. De egy másik furcsa genetikai gubanc miatt a moráknak a dampyroktól dampyr gyerekei születnek. Tudom, tudom: őrület! Az ember azt hinné, hogy egy háromnegyed részt vámpír gyereket kap, ugye? Hát nem. Félig embert, félig morát.
A legtöbb ilyen gyerek mora apától és dampyr anyától születik. A mora nők ragaszkodnak ahhoz, hogy mora gyerekeik legyenek. Ez általában azt jelenti, hogy a mora férfiak elszórakoznak egy kicsit a dampyr nőkkel, majd lelépnek. Rengeteg egyedülálló dampyr anya van, és ezért nem igazán lesz belőlük testőr. Inkább a gyereknevelésre koncentrálnak.
Ennek eredményeképpen csak a srácok és egy maréknyi lány tanul testőrnek. De azok, akik a morák megvédelmezését választják hivatásukul, komolyan veszik a munkájukat. A dampyroknak szükségük van a morákra a szaporodáshoz. Muszáj megvédenünk őket. Ráadásul ez valamiféle… hát, becsületbeli ügy is. A strigák gonoszak és természetellenesek. Nem hagyhatjuk, hogy az ártatlanokra vadásszanak. Azokba a dampyrokba, akik testőrnek tanulnak, ezt keményen beleverik, amint megtanulnak járni. A strigák gonoszok. A morákat meg kell védeni. Az őröknek ez a hitvallásuk. Nekem is ez a hitvallásom.
És van egy mora, akit mindenki másnál jobban meg akarok védeni a világon: a legjobb barátnőm, Lissa. Ő egy mora hercegnő. A morák között tizenkét királyi vérvonal van, és Lissa a sajátja egyetlen életben lévő képviselője – az utolsó Dragomir. De van még egy dolog, ami különlegessé teszi őt, azon felül, hogy a legjobb barátnőm.
Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy minden mora képes befolyásolni a négy elem valamelyikét? Nos, mint kiderült, Lissának egy olyan felett van hatalma, amelyiknek a létezéséről egészen mostanáig senkinek nem volt tudomása: a lélekről van szó. Évekig azt hittük, hogy neki egyszerűen nem fejlődött ki a mágikus hatalma. Utána furcsa dolgok kezdtek történni körülötte. Például minden vámpírnak van egy képessége, amit bűbájnak neveznek, és amivel másokra tudják kényszeríteni az akaratukat. A strigákban ez nagyon erős. A morákban gyengébb, és számukra egyben tiltott dolog is. De Lissában szinte ugyanannyira megvan, mint egy strigában. Csak megrebbenti a szempilláit, és mindenki azt teszi, amit ő akar.
De nem ez a legklasszabb dolog, amire képes.
Korábban már említettem, hogy a halott dolgok nem mindig maradnak holtak. Nos, én is ebbe a csoportba tartozom. Ne aggódjatok – én nem olyan vagyok, mint a strigák. De egyszer meghaltam (és ezt nem ajánlom senkinek). Akkor történt, amikor az autó, amiben ültem, lesodródott az útról. A balesetben meghaltam én is, Lissa szülei is és a bátyja is. De valahogy a káoszban, anélkül hogy egyáltalán tudatában lett volna, Lissa felhasználta a képességét arra, hogy visszahozzon engem. Erről hosszú ideig nem is tudtunk. Ami azt illeti, még a lélek létezésével sem voltunk tisztában.
Sajnálatos módon, mint kiderült, egyvalaki viszont már előttünk tudott a lélekről. Viktor Daskov, egy haldokló mora herceg rájött, milyen hatalma van Lissának, és úgy döntött, fogjul ejti és a saját, személyes gyógyítójává teszi – élete végéig. Amikor rájöttem, hogy valaki vadászik Lissára, úgy döntöttem, a kezembe veszem az ügyet. Lissával együtt megszöktem az iskolából, hogy elrejtőzzünk, és az emberek között éljünk. Az vidám élet volt – egyben idegborzoló is, mivel folyamatosan menekültünk. Két éven keresztül sikerült szökésben maradnunk, amíg a Szent Vlagyimir megbízottjai le nem vadásztak és vissza nem rángattak minket az iskolába pár hónappal ezelőtt.
Ekkor lépett Viktor is a tettek mezejére: elrabolta Lissát, és addig kínozta, amíg a barátnőm nem teljesítette a követeléseit. Eközben Viktor semmitől nem riadt vissza – például attól sem, hogy rám és Dmitrijre, a mentoromra szerelmi bűbájt bocsásson. (Dmitrijre majd később még visszatérek.) Viktor azt a tényt is kihasználta, hogy Lissa a lélek-befolyásolástól ingatag lelkiállapotba került. De még ez sem volt akkora gonoszság, mint amit a saját lányával, Nataljával tett. Egészen odáig elment, hogy rábeszélte a gyerekét, váljon strigává, és segítsen neki megszökni. Natalját végül ledöfték egy karóval. Még amikor mindezek után újra bezárták, Viktor akkor sem tanúsított túl sok megbánást amiatt, amit a lányával tett. Ettől fel is merült bennem, hogy talán mégsem jártam olyan rosszul, hogy apa nélkül nőttem fel.
De most már a strigáktól és a moráktól is meg kell védenem Lissát. Csak pár személy tud arról, mire képes a barátnőm, de biztos vagyok benne, hogy léteznek további Viktorok is, akik ki akarnák használni. Szerencsére a rendelkezésemre áll egy különleges fegyver is, amivel megvédhetem. Valamikor, miközben Lissa meggyógyított az autóbaleset után, egy szellemi kötelék kovácsolódott közöttünk. Képes vagyok látni és érezni azt, amit a barátnőm (ez csak egy irányba működik, ő nem „érez” engem). A kötelékünk megkönnyíti, hogy rajta tartsam a szemem, és tudjak róla, ha bajba kerül, bár néha fura, hogy egy másik ember van a fejemben. Biztosak vagyunk benne, hogy a lélek nagyon sok további dologra is képes, de még nem tudjuk, mik lehetnek azok.
Addig is megpróbálok a lehető legjobb testőr lenni. A szökésünk miatt sok edzés kiesett, úgyhogy különórákat is kell vennem, hogy behozzam a lemaradást. Semmi nincs a világon, amit jobban szeretnék, mint mindentől megvédeni Lissát. Sajnos a tanulásomat két dolog akadályozza időnként. Az egyik az, hogy néha előbb cselekszem, és csak utána gondolkozom. Egyre több az önuralmam, de amikor valamitől kiborulok, általában zsigerből ütök, és csak utána nézem meg, hogy kit találtam el. Amikor a szeretteim kerülnek veszélybe… nos, a szabályok hirtelen önkényesen választhatókká válnak.
Életem másik problémás tényezője Dmitrij. Ő ölte meg Natalját. Elképesztően vagány. Ráadásul állati jól néz ki. Nagyon szexi – az a típus, amit meglátván megállsz az út közepén, és hagyod, hogy elüssenek. De mint már említettem, ő az oktatóm. Ráadásul huszonnégy éves. Két ok, amiért nem lett volna szabad beleesnem. De őszintén szólva a legfontosabb ellenérv ellene az, hogy mi ketten leszünk Lissa testőrei, miután a barátnőm leérettségizik. Ha ezalatt egymással kavarnánk, az azzal járna, hogy nem figyelnénk rá eléggé.
Nem igazán sikerül túltennem magam rajta, és meglehetősen biztos vagyok benne, hogy ő is így érez irántam. Részben azért ilyen nehéz az egész, mert eléggé messzire elmentünk, amikor lecsapott ránk a szerelmi bűbáj. Viktor el akarta terelni a figyelmünket, miközben elrabolta Lissát, és sikerült is neki. Én készen álltam arra, hogy nekiadjam a szüzességemet, Dmitrij pedig arra, hogy elvegye. Az utolsó pillanatban megtörtük az átkot, de az emlékeket nem tudom kitörölni a fejemből, és ettől néha nehéz a közelharc finomságaira koncentrálnom.
Ja, különben Rose Hathawaynek hívnak. Tizenhét éves vagyok, testőrködést és vámpírölést tanulok, szerelmes vagyok egy nem nekem való fickóba, és a legjobb barátnőm a bizarr mágikus képességeitől bármelyik pillanatban megőrülhet.
Nos, senki nem állította, hogy a középiskola könnyű lesz."

A prológus-t csak azért másoltam be, hogy mindenki tudja eddig mi történt. Azért nem megyünk a történet végére, és folytatjuk onnan, mert ha valaki el szeretné olvasni a könyvsorozatot, és még esetleg nem tette, akkor csak az első rész poénjait lőjük le, és a többit már olvashatja titkokkal, meg mindennel.
Viszont ami fontos: Nem csak Cannon karaktereket várunk, lehet a fantáziátokat is használni, és saját karaktert alkotni. A szerepjáték nem csak Rose Hathawayról szól, hanem mindenkinek meg lesz a saját története! Tárt karokkal várunk!